Oiolosselôte - Genesis 4

Kain és Ábel

"Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, a ki fogad vala méhében és szűli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól. És ismét szűlé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel juhok pásztora lőn, Kain pedig földmívelő."

(1Móz 4: 1, 2)

Elnyerték buja kéjvágyuk jutalmát: a pillanatnyilag tartó gyönyört – a helyett a tartós gyönyör helyett, amelyben korábban folyamatosan részük lehetett. Míg abból szellem-fiak és félistenek születtek, addig ebből hús-vér, anyagba zárt emberek. Ezek a biológiai úton született emberek persze szintén lehetnek félistenek vagy mennyei királyok; de előbb hosszú-hosszú inkarnációkon át bizonyítaniuk kellett arra való alkalmasságukat. Ennek folyamatáról később még sok szó esik.

Mindenesetre az első két földi születésű ember közül az egyik juhpásztor, a másik földműves lett. Természetes megosztása ez annak a munkának, melyet eredetileg Ádám kapott. A természet erői fölött részben Ádám korában nemzett félisten-fiai diszponáltak – akiket Ádám képzett ki ezekre a feladatokra az Isten útmutatásai alapján; részben viszont maga az Isten helyezte el a maga kiképzettjeit. Ez a kettősség természetesen csak addig létezett volna (és fog létezni), míg Ádám teljesen kiterjesztette volna Éden határait. Onnan már teljesen az ő felelőssége lett volna az egész paradicsomi világrendszer felügyelete, további fiai és leszármazottai által. Az édeni bukás miatt ez majd a Mennyei Királyságra hárul.

Tehát ez a fajta állattenyésztés és földművelés természetesen nem ugyanaz, mint a mostani. A mai állattenyésztés legfeljebb 50-60 ezer éve, a földművelés viszont mintegy tízezer éve jelent meg. A korábbiak ennél sokkal magasabb színvonalúak voltak. A természetes növény- és állatvilág gondozásából a természet ősi ismereteinek a maximális színvonalú felhasználásával. A mai viszont a természet kizsákmányolásán alapszik igen kevés ismerettel és kifejezetten egoista célzattal. Akkor még tudták, hogyan lehet a füvekből, fákból a legoptimálisabb szükségletet kinyerni célirányos gondozással anélkül, hogy a természetben bármiféle kárt okoztak volna. Ma a Káli-yugában, a Vas-korban ez a tudás elveszett. Majd ennek okáról is szót ejtünk. Ezeket a kb. kétmillió évvel ezelőtt élt magas tudásszintű embereket nevezik a tudományok elő- vagy ősembereknek. De nézzük csak, mi is történik ezekkel az 'ősemberekkel'!

"Lőn pedig idő multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből. És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára."

(1Móz 4: 3, 4)

Korábban már említettük. Hogy a Manu-nap második korszakában, az Ezüst-korban (a mell- és karok idejében; az érzelmek és cselekvés idejében; a hatalmas királyok és hadvezérek idejében; az ősi varázslatok lélegzet-elállító korában) az Isten és az ember közötti fő kommunikációs mód az elégetett állatáldozatok füstje volt. Természetesen mindenki a saját tevékenysége gyümölcsét ajánlotta fel Teremtőjének (vagy beosztott félisteneinek). De mégis az állatáldozat volt az, amely valójában emlékezetébe véste az embernek bűneit, és annak büntetését, a halált.

Ezt célszerű volt rendszeresen felajánlani Neki, hogy lássa ezen keresztül szívállapotunkat és bűntudatunkat. Ez volt az igazi imádság Ő hozzá a bűneinkért, amelyeket tökéletlenségünkben újra és újra elkövettünk mindaddig, míg Isten Új Rendjében véget nem ér ennek visszahatása. Ezek az áldozatok jól mutatják az egyén szívét, hisz összevethetők tetteivel és kapcsolataival más emberek felé.

Mindketten vittek áldozatot Teremtőjüknek, de a felajánlás módjából és alapjából látni lehet, hogy mi rejlik a szívben.

A Teremtő látta Ábel szívének tisztaságát; így az ő ajándékát elfogadta. És Káinra milyen próba már? Vajon tudja ő is bizonyítani szíve tisztaságát?

"Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté. "

(1Móz 4: 5)

És valóban, az Isten jól látta. Káin szíve nem volt tiszta. Nem szerette a testvérét. Féltékeny volt rá. Ajándékával nem az istentisztelet volt a célja, hanem vélt főségének fitogtatása. Az általa várt eredmény viszont elmaradt. A Teremtő az ő ajándékára nem küldött tüzet. Ez egyértelmű jele annak, hogy Számára nem kedves az ajándék. Búskomor lett tőle. A történtek fényében ez helytelen szívállapotra utal.

A Teremtő tudja, mit mondjon erre, a legcsodálatosabb tanítások egyike következik most.

"És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? És miért csüggesztéd le fejedet? Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta."

(1Móz 4: 6, 7)

Azt hiszem, ez a gondolat önmagáért beszél. Az élet minden pillanatában emlékeznünk kellene rá. Azonban mint látjuk, Káin nem így gondolja.

Káin testvérgyilkossága

"És szól, s beszél vala Kain Ábellel, az ő atyjafiával. És lőn, mikor a mezőn valának, támada Kain Ábelre, az ő atyjafiára, és megölé őt."

(1Móz 4: 8)

Íme, az egyik legbrutálisabb eredménye a bűnbeesésnek, vagy a gonoszságnak. Újabb hiba került a felszínre: az irigység. Annyira anyagivá válik Káin gondolkodása, hogy azt hiszi, ha ő megöli testvérét, akkor már csak ő marad, így szeretni fogja őt az Isten. Teljes mértékben megszűnt a szellemi gondolkodása a szívében. Olyannyira gyökeret vert benne ez az ostoba és gyalázatos gondolkodás, hogy gyilkossághoz folyamodott.

"És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel a te atyádfia? Ő, pedig monda: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?"

(1Móz 4: 9)

Hasonló helyzetbe került, mint atyja, Ádám az Édenben, amikor az Isten kérdőre vonta, tette beismerése és a megalázkodás helyett ostobának tetteti magát, sőt fölényesen szemtelenkedik Teremtőjével. Pedig, mint elsőszülött fiú: igenis óvni tartozott kisebb testvérét a külső hatások ellen. Sőt, mivel az állattenyésztés és földművelés szorosan összefüggő tevékenység, együtt is dolgoztak. S ebben a közös munkában szükségszerűen az idősebb fiúgyermeknek kellett vállalna a vezető szerepet. Ábelt ez sohasem zavarta. Természetesnek vette. Ő igen szerette a testvérét, s minkig engedelmeskedett neki. Soha nem neheztelt rá annak teokratikus felelőssége miatt. Káin viszont megorrolt az első olyan alkalommal öccsére, amikor tanújelét látta Isten előtti helyeselt állapotának. Oly heves ellenszenv alakult ki benne, hogy eltervezte, megöli.

Viszont Annak, akit addig szolgált, nem tudott, nem akart elszámolni tettével. Saját magára és leszármazottaira ismét végzetes bajt hozott. Ettől kezdve az ember mát a gyilkosságtól sem fog visszariadni, hogy saját magát helyeselt állapotban vélje láttatni. De kivel? Istennel biztosan nem, embertársai talán félelemből meghajolnak előtte. Elsősorban saját hamis egóját ringatja ebben az álkényeztetésben. Csoda-e, ha ezek után a tigris is emberhúsra vágyik?

"Monda, pedig az Úr: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről. Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből. Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az ő termő erejét, bujdosó és vándorló légy a földön."

(1Móz 4: 10-12)

Egyszer már megátkozta az Isten Ádám miatt a földet. Akkor a tökéletes körülményektől fosztotta meg az embert, most még mélyebbre süllyedtünk. Azt is elfelejtjük, hogyan is kell művelni a földet. Ezért is nem értünk ma hozzá.

A vér az életet jelképezi. A szív az élet központja, a vér, pedig az életerőt elárasztja szerte a testbe, ez az életerő képes cselekedni, és mint látjuk; kiáltani is a földről az Istenhez. Az életerő visszaszállt Istenhez; oda, ahonnan eredt. Ott elpanaszolta, hogy mi történt vele. Isten nagyon szerette Ábelt, hisz a szolgája volt. Ha saját magáért nem is, szeretett szolgáiért igenis bosszút áll. Ez a szeretet. Ugyan megengedi Káinnak, hogy tovább éljen (tökéletlensége miatt úgyis meg kell halnia), viszont életének hátra levő részét igen megkeseríti számára. A továbbiakban gyakorlatilag lehetetlenné teszi számára a földművelést: azt a tevékenységet, amihez ért, és amiből, ha nehéz verítékkel is, de eddig megélt.

Elkergeti otthonról. Vándorolnia és bujdosnia kell ezután.

"Akkor monda Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám. Ímé elűzöl engem ma e földnek színéről, és a te színed elől el kell rejtőznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet."

(1Móz 4: 13, 14)

Káin most már érzi, hogy a nem várt eredményt kapta. Valami egészen mást. A Teremtő egyre kisebb mértékben fogja támogatni a törekvéseit. A megélhetésért egyre többet kell küzdenie – nem is beszélve a későbbi családalapítási terveiről. Azzal is számolnia kell, hogy mint idegent, bármikor ellenséges atrocitás érheti, ami akár az életét is fenyegetheti.

Ennek ellenére – mint látjuk – nem tettének helytelen voltával volt elfoglalva, hanem saját kényelmi helyzetével. Az Isten Ádámot használta fel arra, hogy elkergesse őt otthonról. Természetesen volt hely bőven a földön, de sokfelé laktak Istentől elidegenedett emberek. Az istenimádat egyetlen helyes csatornája Ádámon keresztül vezetett a föld emberiségéhez. Ez persze Ádám és Éva helyes nevelésének is volt köszönhető. Így próbáltak törleszteni elkövetett helytelenségük negatív következményeiből. Viszont ezt a csatornát a gonosz megölte, egyre inkább látjuk Sátán hatalmának megnyilvánulását. Hozzálátott, hogy 'megérlelje' azt a 'magot', amely majd az Asszony Magvával fog szembeszállni.

De figyeljük csak, Isten milyen módon biztosítja a gonosz mag ősatyjának további sorsát. Kár lenne most kivégezni, hisz még oly sok vitakérdés vár tisztázásra. Káin élete és leszármazottainak cselekedete épp megfelelő lesz arra, hogy szembeállítsa az ő általa felállított helyes imádati forma eredményeivel.

Tehát életben kell tartani Káint; de szükség van arra, hogy a halott Ábel lelke is visszatérjen a földre: reinkarnálódjon.

"És monda néki az Úr: Sőt inkább, aki megöléndi Kaint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, a ki rátalál. És elméne Kain az Úr színe elől, és letelepedék Nód földén, Édentől keletre."

(1Móz 4: 15, 16)

Itt álljunk meg egy picit! Eddig azt láttuk, hogy a Biblia bizonyos emberekről beszél, akik a föld felszínén teremtettek. De miféle emberekről szól? Miért van akkor az, hogy az archeológia kutatásai a föld felszínén, több helyen is talál elő- és ősemberi táborhelyeket és maradványaikat? Korábban már volt rá mód, hogy lássuk: a Biblia nem a földi Homo Sapienset, mint biológiai egységet nevezi embernek. Hisz a megteremtésekor azt mondta az Isten, hogy az hasonlít Rá. Képes igazi szeretetre, másokkal törődik, a Teremtővel szeretetteljes kapcsolatban van, sőt Őt szolgálja. A Teremtő viszont minket szolgál, irántunk megnyilvánuló szeretete által. Azt is tudjuk, hogy nem minden ember maradt hű ezekhez a tulajdonságokhoz – sőt a nagy része nem. Ők különféle 'bevonatot' kaptak ahhoz, hogy megélhessék vágyaik és tetteik visszahatásait, s így feleszmélve valódi önmagukban, visszatérhessenek Teremtőjükhöz, hogy a továbbiakban Őt szolgáljak, most már ostoba vágyaitól mentesen, tiszta szívvel. Ezek a korok a következők: tudat, intelligencia, elme, éter, logika, energia, és a három halmazállapotú anyag. Nos, a ma élő ember itt a földön e végső stádiumban, a szilárd anyagba zárva létezik. A biológia jelenleg ezt ismeri el embernek. Viszont a Bibliából is, meg más szent iratokból is kitűnik, hogy ember az a lélek, aki mint gondolat vagy valamely szellemegység, szellemszemély saját vágyainak visszahatásaiba burkolózott, és Isten megalkotva neki a testet a fent felsorolt sorrendben fentről lefelé, lehetővé tette számára vágyainak és azok következményeinek megélését. Vagyis az ember a vágyakozó lélek. Így az embernek nem csak ez a szilárd durva-fizikai 'ember formájú' alakzata, létformája, dimenziója létezik, hanem bizonyos ősi beszámolók szerint 400 000 féle forma. (Ők szerte a Világegyetemben ma is megtalálhatók, sőt komoly befolyást gyakoroltak a mi földi életünkre, fejlődésünkre.)

A Biblia viszont a történelmi leírását nem egyszerűen az emberre – mint a fent megfogalmazott lényre – vonatkoztatja, hanem elsősorban az Általa meghatározott és felépített helyes imádati formát gyakorló emberi megnyilvánulásokról szól.

Tehát amikor azt írja, hogy megalkotta Ádámot, az egyáltalán nem kell, hogy egy földi 'Homo Sapiens' első példányára vonatkozzon. Egyszerűen eljuttatta a vágyakozó lelket arra a szintre, hogy elgondolkodhasson öröklétén, s ezzel összhangban hozhasson döntéseket. Ehhez persze – mivel a Biblia a hanyatló korban íródott – olyan jelképeket kellett használni, amelyek az Istentől elidegenedett ember számára is érthetők. Csupán az igazán nagy lelkek azok, akik már eldöntötték, hogy visszatérjen Isten szolgálatába, láthatják meg a leírtak mögött meghúzódó igazságot. Az Írás csupán tökéletlen árnyék, akár a cselekedet vagy az anyagba zárt állapot. Viszont az igazán helyes irányban gondolkodó embert hozzásegíti ahhoz, hogy visszataláljon Istenhez.

Amikor azt olvassuk, hogy az Isten Káint elűzte otthonról, és Káin attól fél, hogy amerre bujdosik, bárki megölheti, tudnunk kell, hogy nem csak ez a három ember élt a földön (Ádám, Éva és Káin). Sokan vannak mindenfelé. Ádámék viszont a helyes imádati formát viszik el közéjük – még ha némiképp módosítva is. Hiába az igaz imádatot képviselik, mégis hibát hibára halmoznak. Sőt sok esetben hátat is fordítanak az imádat e formájának, és démonokká válnak; gonosszá lett emberekből lett hatalmas lelkek különböző burkokban: víz, levegő, éter. Ezeknek a vezetője Sátán. Neki szellemteste van; vagyis hamis öntudata, tudata és óriási intelligenciája. A továbbiakban azt is látjuk, hogy egy népvándorlás veszi kezdetét az előbbi eseményből kifolyólag Mezopotámia térségtől kelet felé (de a Világegyetem más területei, élőhelyei felé is a fejlettebb technikával rendelkezők részéről). Így juttatják el az igaz imádatnak valamilyen formáját Perzsia, India és Kína felé is. Természetesen e területeket akkor még nem így hívták. Káin először Nód földén telepszik le. Ez India és Mezopotámia között van. (De a Nibiru bolygónak is ez az ősi neve!)

Később bővebb beszámolót is találunk ezekről a népekről, akik az igaz imádat ezen ágán indultak el. Édenből négy fő ágra szakadt a kiömlő folyó, ami az igaz vallást és annak hömpölygő szavait szemlélteti. (Ebből kettő – az Eufrátesz és a Tigris ma is itt folyik, a másik kettőt azonban elpusztította egy több ezer évvel ezelőtti atomrobbantás, mely a területet elsivatagosította. Az eltűnt folyók vonala most is látszik a térség műhold-felvételein.)

Káin nemzetsége

"És ismeré Kain az ő feleségét, az, pedig fogada méhében, és szűlé Hánókhot. És építe várost, és nevezé azt az ő fiának nevéről Hánókhnak."

(1Móz 4: 17)

Ebben az Ezüst-korban épültek tehát az első városok a Tigris keleti partján, Kelet-Mezopotámiában.

"És lett Hánókhnak fia, Irád: És Irád nemzé Mekhujáelt: Mekhujáel pedig nemzé Methusáelt, és Methusáel nemzé Lámekhet. Lámekh pedig vett magának két feleséget: az egyiknek neve Háda, a másiknak neve Czilla. És szűlé Háda Jábált. Ez volt atyjok a sátorban-lakóknak, és a barompásztoroknak. Az ő atyjafiának, pedig Jubál vala neve: ez volt atyja minden lantosnak és síposnak. "

(1Móz 4: 18-21)

Itt a Biblia pontosan megmutatja, hogyan terjed szét a térségben ez a nép, amely képes a többi népet civilizált tevékenységre és gondolkodásmódra tanítani. Ezért van az, hogy nagyon sok nép eredetmondáiban és meséiben gyakran istenek vagy félig materializálódott emberek szerepelnek, akik megmutattak, vagy megtanítottak nekik valamit, amely megkönnyítette az életüket, és elindította őket valamely irányú fejlődés útján. Ez a Káintól származó nép még akkor is képes volt erre, ha ősatyjuk egy gyilkosság miatt száműzetésbe kényszerült. Ők az Istentől akkor is sokkal többet tanultak, mint a helybéli primitív, állati sorban élt emberek, akiknek már jóformán alig volt valami kapcsolatuk a Teremtővel – legfeljebb egy csomó gonosz vagy kevésbé gonosz szellem útján. Ebből az irányból azonban vajmi kevés értékes dolgot tanulhattak. Legfeljebb kielégíthették e démonok kéjvágyát különböző formákban. Rabszolga-munka, ember-áldozat, szüzek orgia-áldozata és egyéb brutális szokások, gyakorlások formájában.

Káin leszármazottai, ha nem is tökéletes módon, de gyökeres változtatásokat hoztak e népek között. Például az állattenyésztést, a zenét vagy egyéb szaktevékenységeket magas színvonalon lehetett tőlük elsajátítani. Ebben a körben a Teremtővel való kapcsolattartás még az áldozatokon túl a szülői felmenő ágon keresztül és meditatív módon viszonylag spekulációtól mentesen lehetséges volt. Illetve kapcsolatba kerülve ilyen emberekkel, mások is hozzájuthattak az 'isteni nedűhöz', az igaz Isten imádatának helyes módját tanító szavakhoz. Bizonyos szinten ezt Káin leszármazottai még terjeszteni tudták, de később látni fogjuk, hogy lesz ezeknél hatékonyabb erő, tisztább szív is e tanok terjesztésében.

"Czilla pedig szűlé Tubálkaint, mindenféle réz- és vasszerszámok kovácsolóját: és Tubálkain húgát, Nahamát. Akkor monda Lámekh az ő feleségeinek: Oh Háda és Czilla, hallgassatok szómra, Lámekh feleségei, halljátok beszédem: embert öltem, mert megsebzett; ifjat öltem, mert megütött. Ha hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres az Lámekhért."

(1Móz 4: 22-24)

Íme, egy újabb gyilkosság olyan valaki részéről, aki már elindult az Istenhez visszavezető úton. Ő viszont nem irigységből ölt, mint a szépapja, Káin. Őt megtámadta egy fiatalember, így ő önvédelemből ölt. Tudta, hogy ez helytelen, mégis felmentést kért a maga számára az Istentől. Ha Káint nem ölte meg, sőt azt, aki megöli, hétszerte megbünteti; akkor neki, Lámekhnek valódi oka volt e gyilkosságra, tehát senki nem formálhat igényt arra, hogy őt ezért halálra ítélje. Ha Káin esetében a hetedik generációig sújtja az Isten átka (tette nyilvánvaló visszahatásaként), akkor Lámekh megölése esetén az a gyilkos a hetvenhetedik generációig átkozott legyen.

Másfelől a Bibliában a hetes szám vagy annak az isteni, angyali matematikában elfoglalt helye a szellemi teljességre, tökéletességre utal. Tehát egy szellemi átok nyilvánvalóan érvényesül az anyagi világban is, hisz felsőbb régiókban kapott létjogosultságot.

Szellemnek nevezzük a gondolat-halmazokat; úgy, mint tudatot, intelligenciát. Ezekből nyilvánul meg az éter, ebből a logika, majd az energia, a levegő, folyadék és szilárd anyag. Ezek az Isten különféle energiáinak a szintjei. Ő ezeket egymással kombinálhatja. Így jön létre, például a földi biotikai rendszer, vagy az ember 400 ezer féle megnyilvánulása.

"Ádám, pedig ismét ismeré az ő feleségét, és az szűle néki fiat, és nevezé annak nevét Séthnek: mert adott úgymond, énnékem az Isten más magot Ábel helyett, kit megöle Kain."

(1Móz 4: 25)

A Teremtő szándéka – mint korábban tapasztalhattuk – az volt, hogy az asszonyban egy magot támasszon. Ezt a magot láthatóan Ábel vérvonalán kívánta elhozni. Őt viszont megölte Káin. Tehát a földi életétől megfosztott lelket vissza kellett juttatni. A gyilkos vérvonalán ezt már nem tehette meg. Mivel Ádám Ábelt már helyesen nevelte, elvárható, hogy általa nemzi újra ők. Nem volt irigye, így felnevekedvén utódot is létrehozhatott – biztosítva tovább azt a vérvonalat, vagyis tiszta imádati csatormát, amelyen elhozhatja a Magot, amely által visszavezetheti az ember Hozzá.

"Séthnek is született fia, és nevezé annak nevét Énósnak. Akkor kezdték segítségül hívni az Úrnak nevét."

(1Móz 4: 26)

Énós a maga korában igen kimagasló egyéniség volt. Valódi személyes kapcsolatba került a Teremtővel. A Teremtő neki nyilvánította ki először a nevét. A mai fordításban ezt a nevet már nem találjuk meg, csupán az 'Úr' szóval adják vissza. Később azonban néhány helyen még e mai fordítások is felfedik ezt a nevet: Jehova. Más fenséges neveken is nevezik, amelyek szintén egyedülállóan csak Rá vonatkozhatnak. Ilyenek a Krisna, Allah, Eru (Egyetlen), Illúvatar és ezek egyéb formái. Jehova azt jelenti: Léteztető; Éltető; Aki engedi, hogy létezzen. Az Allah név a Jehova más (arab) nyelven átírt változata: Él-Jah – vagyis Jehova Isten. Krisna azt jelenti: Mindenkit Vonzó. Nyilvánvaló, hogy mindhárom és még más nevek is (mint Teremtő, Felsőlélek, Legfőbb Igazság, Nagy Szellem, Manitu, Éltető- Építő- Pusztító, Atya, Atya- fiú- szent Lélek… stb.) egyértelműen csak Rá, a Világegyetem Teremtőjére és Éltetőjére, a Nagy Oktatóra, a Szerető Atyára, Istenre vonatkoznak; függetlenül attól, hogy milyen nyelven, milyen vallásközösségben is használják. Őt szólítjuk meg, ha helyesen kívánunk közeledni Felé.